Végre, ha még igazán nem is bújt elő a napocska, de legalább az eső nem esett, lementünk a lányokkal legelni.
A komoly csapat: a vemhes anyák szépen, kissé komótosan, megfontoltan keresgélték a frissen serkent füvecskéket, lóherét. Felfedezték, hogy már a rügyek is kezdenek duzzadni, ilyenkor a legjobb falatok. A sok eső után a rét nagy része még mindig mocsaras, egészségeset legelni leginkább az alsó, folyó felőli részen, folyóparton és a vizesárkok partján lehet. Azt ugyan meg nem tudom mondani, hogy mennyi tápanyag lehet az ennyire kimosott, kilúgozott fűben, de szerették, márpedig a kecske nem szokott rosszul választani. Az alattunk lévő réten még mindig százszor jobb a helyzet, mit a folyó túlpartján. Ott még most is halastó van :-( Jó, hogy ezen a parton lakunk!
Hát a Picikéink (ezt a címet még a tavalyi gödölyéink viselik, mivel az ideiek még váratnak magukra) leginkább szaladgálással és ugra-bugrával töltötték az időt, annyira örültek, hogy végre kint lehetnek. De kell is nekik a mozgás, csak így lesznek egészséges, izmos, strapabíró kecskeanyuk.
Nekem is teljes felüdülés volt végre a szabadban, teljesen kikészít már ez a borús, szürke idő...
Le szerettem volna fényképezni Bambimat, hiszen neki ma kellene elleni, de egyenlőre semmi jelét nem mutatja, pedig úgy néz ki, mint aki lenyelt egy tengeralattjárót. Keresztben.
Próbáltatok már kecskét fényképezni? Izgi. Két dolog van, észrevesz, vagy nem vesz észre. Ha nem vesz észre nyert ügyed van, de viszont ha észrevesz, tuti egy kecskeorr lesz a képen, úgy 3 milliméteres távolságból, vagy egyszerűen csak a kecske hűlt helye. Nekem ilyen kép sikerült róla :-D
Annyira rá van hangolódva az ellésre, hogy helyből ugrotta átfele a vizesárkot, nehogy rajta legyen a fotón! Kikészít ez a csaj! Ott leghátul, a hatalmas pocakkal, na ő Bambi! Ez itt éppen az a történet, amikor a leghátsó nem vesz észre, tehát rajta van a képen (bár nemigen látszik), de a csapat eleje, akiket eredetileg fényképezni szerettem volna, na ők dobtak egy "balra el, vágta indul" szitut.
Rajta kívül, még 3 ellést várunk erre a hétre, lehet megbeszélték, hogy majd egyszerre indul a buli. Én személy szerint a lelkükre kötöttem, hogy elleni csak fényes nappal lehet, mert a gazdi nagyon nincs toppon a hajnali és éjszakai elléseknél. Az meg ugye senkinek se jó.
Mutatok még nektek pár képet. Hát... Itt nem is a kecske a lényeg, inkább a gyönyörű táj. Még a borongós idő ellenére is gyönyörű :-) A Váli-víz két partja. Most nagyon sok víz van a folyóban, pár hét és csak ici-pici patakocska lesz belőle. Emlékszem gyerek koromban milyen hatalmas volt! Az egyik képen látszik a szépen felújított templomunk tornya is!
Csudaszép helyen lakunk. Szerintetek is?
„Kollégáim sokszor vetették a szememre, hogy keveset utazom a világban. Miért csak a szülőföldem körül kerengek eszelősen?
Kokas Ignác
Nézzétek az őszi képeket, milyen alacsonyan van a víz!
Nagyon klassz! :) Hajrá, kecskemamák! :) Hajrá, Bambi! :)
VálaszTörlés