Kövess a Facebookon

Hullámvölgyben

Egymás után több olyan évet zártunk ahol az eltartott kecskéim még mindig hobbiállatnak számítottak, egy csepp bevétel nem jött tőlük a konyhára. Cserébe azt kellett észrevennem, hogy a kecskék miatt, már nem voltak tyúkok, nem neveltünk több kacsát, abbahagytuk a broiler csibét....
Bele estem abba a majdnem végzetes hibába, hogy úgy akartam az állományom felfejleszteni, hogy semmi bevételt nem produkáltam belőlük. Már tudom, hogy ezt nem lett volna szabad. Mi is és a kecskék is megszenvedtük.
Tavaly tavasszal érett meg bennem leginkább a gondolat, hogy ezt abba kellene hagyni.
De addigra nőtte ki magát a bennem, bennünk lévő tudás akkorára, hogy végre tudtam mit miért csinálok.
Illetve mit, miért csinál a kecske.
Még nem túl  nagy, de csodálatos állománnyá fejlődtünk. Ez volt végre az az év amikor az első nálam született, általam kinevelt jószágok megmutathatták, hogy mit tudnak. A saját tudásommal tudtam szabályozni a tejet. Mind a mennyiségét, mind a minőségét. Na jó... a mennyiségét leginkább lefele...  De legalább értettem, hogy miért van. Megtapasztaltam, egy rosszul kivitelezett nap, egy kimaradt fejés mekkora kárt okozhat. Mekkora anyagi veszteséggel jár.
De ennyi kecskét rendesen eltartani sokszor lehetetlennek tűnt.
Ekkor a családi kupaktanácsunk úgy döntött taszít még egy nagyot a szekéren, és ad még egy év próbaidőt. Viszonylag korán elapasztottunk, és úgy terveztük az évünket, hogy most tényleg nem vártunk el tőlük semmit, teljes erőnkkel és tudásunkkal a következő szezonra készültünk.

Ennek első fájó döntése a bakunk lecserélése lett. Eladtuk Bélát :-( A fő fő kedvencünket....
Mert egy tökéletes genetikájú törzsbakot szerettünk volna.

Hű de nagyon nehéz volt megtalálni!
Mivel egyikünk sem állattenyésztő, főleg a kecske tenyésztésben nem túl jártas, először is el kellett dönteni, hogy mi alapján válasszunk, az amúgy sem túl tágas piacról.
Ekkorra már legalább nagyjából tudtam, hogy kihez forduljak, kiktől kérjek segítséget, de még így is több hónapba, rengeteg telefonba, sok-sok megnézett kecskébe, számtalan megfogadott és meg nem fogadott jótanácsba telt, amíg megtaláltuk a .... hát nem a nagy Őt... 
Mondjuk úgy, megtaláltuk azt a kecskét akiről úgy gondoltuk kinevelhető belőle a későbbi nagy Ő :-D  Megérkezett II. Béla, akitől a napokban fognak születni az első utódok. Már alig várom!
Második komoly döntés az volt, hogy a sajtkészítési tudásom kell egy magasabb szintre emelni. Ha jövedelmező kecsketartást szeretnék nem engedhetem meg magamnak, hogy változó minőséggel, egyhangú termékekkel álljak a vevők elé. Ősszel erre is sor kerülhetett, és csodás 2 napot töltöttem Szlovákiában, ahonnan nagyon sok gyakorlati, és még több elméleti tudással felvértezve, tettre készen érkeztem haza és most várom az új szezont. Várom, hogy dolgozhassak!
Harmadik számú döntés az lett volna, hogy a már meglévő anyák számát csökkentsük. Legalább 25%-al. Csak a legjobbakat meghagyva, csak a legjobbakat szaporítva. Gondolkoztunk, mérlegeltünk, válogattunk... végül mindenki maradt.
Egyszerűen nem volt szívünk bárkit is kiválasztani. De persze feltételes módban maradtak csak... Meglátjuk, ki hogyan adja a tejecskét és az ellések után a leggyengébbeket kiszelektáljuk. Hát... kíváncsi leszek...


Szóval a kecske szerelem, és a nem megfontolt döntések miatt, bizony volt pár rossz évünk. De túléltük. Tanultunk belőle. Ma már máshogy csinálnám. Bátrabban. Határozottabban. Sokkal, de sokkal többet tanulnék előre. És hamarabb kérnék segítséget. Sokkal hamarabb. Balga fejjel, sokszor nem mertem megkérdezni, hogy az adott helyzetben mit tegyek, milyen gyógymód lenne a megfelelő, mert féltem attól, hogy butának, felkészületlennek néznek.
De nem. A kecskések kicsit sem ilyenek. Az amivel most én bajlódom 3 éve másnak a problémája volt. És mivel a kecske tartásról igen kevés szakirodalom áll a rendelkezésre, azok is általában 10-30 évvel ezelőttiek, a technológiák, gyógymódok, jól bevált eszközök itt még sokszor szájhagyomány útján terjednek.

Viszont az átélt évek nélkül nem lennék az, aki vagyok. Ebben a pár évben annyira összeforrtunk ezzel az állattal, ahogy képzelni sem mertem volna. Az Ő természete megváltoztatta az enyémet, a miénket. Nagyon sok mindenre megtanított.
Hogy miért nem adtam fel akkor.....? Miért vagyunk még most is....?
Miért célom az, hogy ezt a nemes lelkű jószágot, és az ő csodálatos tejéből készült termékeket minél több helyre eljuttassam, minél több emberrel megismertessem....?


Had szóljon erről helyettem inkább egy idézet:

"Sokan, sokszor kérték már hagyjam abba…ne kecskézzek. Legyek ismét a régi. Éljem a vállalkozó nők életét újra. Legyek csinosan öltözött és okos és….éljek az elvárások szerint, ahogy másnak kényelmes lenne. 
Minden nap felkelek. Elkészítem a kávém, elindítom iskolába a gyerekeim és már várom a találkozást. Nem azért akarok kimenni hozzájuk, mert kell. Nem azért etetem meg őket mert kell. Dolgozom, baromira elfáradok közöttük, de ez nem munka. Ez szenvedély. Az emberek világa nem ilyen… Hallani ahogy esznek, aztán ahogy nyelik a vizet. Na az ám a gyönyörűség. Szépen lassan, látom, ahogy fel le mozog a torkuk és hörpintenek nagyokat. Jó az a hang. Megszomjazok a látványtól. 
Valahogy, azt hiszem, akkor amikor beleszerettem a kecskékbe, a gyerekfejemmel, kicsit a tisztaságát, kicsit a cukiságát és kicsit a lényét szerettem meg. Annak a kicsi kecskének, ott a szomszéd asszonynál. 
Azt hiszem a kecskében találtam meg azt, amit az emberekben már kislányként sem. Egyenesek és őszinték. Nyíltan bunyóznak, olykor bunkók és semmiféle szégyenérzetük nincs. Kakilnak, pisilnek ha kell és amikor kell, és semmi kedvük betartani a kreált szabályokat. De betartják az ösztöneik súgta saját megmásíthatatlan szabályaikat. 
Megalázónak érzik a bántást és felfogják ha nekik a rangsorban lentebb a helyük. Nem csak hogy felfogják, el is fogadják és be is tartják. Ha kell bele is halnak. Mert ha a fentebbvaló eszik és mindent megeszik, akkor végig kell nézni és…és ha csak egy falat marad, akkor is tiszteletben kell tartatni, mert az erősebb és az okosabb előrébbvaló. A gyengébb és olykor hülyébb pedig ezt nem kérdőjelezi meg.
Az emberek világa nem ilyen… 
Jó köztük lenni. Jó a szabályok nélküli lét. Van hogy meg kell velük verekednem. Van, hogy kiszöknek, elfutnak és van hogy betegen fekszenek és hívnak. 
Nem félnek kérni, sőt ordítanak a kajáért, a segítségért, ordítanak az anyjukért és a szerelemért. Igen, ordítanak a szerelemért. Nincs hamis álszentség, a csajok rázzák a farkincájukat, a srácok nyalják a szájukat, ha jó buksza megy el mellettük és a csajok nyíltan felvállalják, hogy most és azonnal kérik a szerelmet. 
Nincs mellé beszéd. Sem ebben sem semmiben. 
Mondhatnák, ja mert ösztönlények. Hát vállalom, beleszerettem az ösztönlétbe. Jobban bírom már, mint a kifestett, minit viselő "üzletasszonyokat" akik bármennyire is szeretnék, nincs férfi aki megközelítse őket. Nem hibáztatom őket, ezt várják el tőlük. Legyenek magabiztosak és szépek és ... legyenek álszemérmesek. 
A kecske talál magának pasit. Megtalálja a barátját és az ellenségét is. Az emberek világa nem ilyen… Megfigyeltem, hogy a hozzám hasonlóak lesznek kecskefüggővé és az elvárásoknak megfelelni akaró, szabályokat betartatni és betartani akarók nem, sőt a nagyon elvetemültek bizony még egyenesen utálják is a kecskét. Megértem őket is. Elfogadóvá is tesz a kecske. Mert elvárás, sürgetés nélkül tanítanak elfogadni. Az emberek világa nem ilyen…. "

Hogy ezek a gondolatok kitől származnak? (Aki ismer az tudja, mondhattam volna akár Én is...)  Remélem bekukkant hozzánk egy megjegyzés erejéig, és Ő maga írja ide a nevét...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése