Termeljünk tejet

Nem szabad elfelejteni, hogy a mi kis farmunk, alapvetőleg a megélhetésünkért jött létre. Akármennyire is szeretjük az állatokat, meg kellett, meg kell tanulnunk őket gazdaságosan tartani.

A kecskét elsősorban a tejéért, másodsorban a húsáért.

(Harmadsorban, igen jó lenne a kecskebőrt hasznosítani, de erre még nem találtam megoldást.)

És rögtön a második kecskés évünkön rá kellett jönnünk, hogy ez korántsem olyan egyszerű. Amikor már nem csak az számít, hogy végre saját tejünk van, hanem elkezdjük kiszámolni, hogy mekkora befektetéssel, hány liter tej, mennyi időn keresztül, milyen minőségben...stb.

Ki szeretném hangsúlyozni, hogy kétféle kecsketartó létezik. Van aki csak saját szükségletre tart kecskét, és ehhez meg van a szükséges legeltethető területe, illetve van aki megélhetési célból, intenzív vagy félintenzív tartásmóddal.

Amikor a kecsketejről, a kecske szükségleteiről beszélünk sosem keverendő össze a kettő. 

Szóval, a második kecskés évünk derekán lerombolódni látszott az a kép, hogy a kecske mindent megeszik, és mindenből tejet készít nekünk.

Hát nem.

Az udvar, és a hátsó kert (ami jó magasan fel volt verve giz-gazzal, cserjével) tökéletesen eltartotta az első évi kecskéinket. Tényleg elmondható, hogy szinte nulla beruházással adta a két fejős márciustól októberig a finom tejecskét. Gödölyék nőttek, mintha a nap sugarai húznák őket felfelé. Először a "rózsaszín álom" szerint tartottuk a csapatot. Reggel kiengedtük a legelőre, este pedig bevonultak az ólba, akkor és azt ettek amit csak szerettek volna a területen. Pár hét elteltével elkezdett csökkenni a tej... már nem is voltak olyan felteltek a jószágok... Egyre többet nézelődtek a kerítésen túli zöldségeskert irányába...

Kupaktanács, gondolkodás, terepszemle....   A baj oka: a KECSKE :-D

A KECSKE kérem szépen nem eszik meg mindent. Inkább úgy mondanám, hogy a más állat számára emészthetetlen dolgokat is jól hasznosítja, illetve kitűnő érzékkel kiválogatja az adott területen belül a számára leghasznosabb növényeket. Ha megfigyeljük az általa fogyasztott növényeket, rá fogunk jönni, hogy mindig a legmagasabb fehérje tartalmúakat fogyasztja, illetve kizárólag a gyógynövényeket. Sosem egy fajtát, étrendje igen sokrétű, határ csak a csillagos ég! Illetve a kerítés, de az sem mindig... (Itt viszont, rögtön meg említem azt is, hogy minden növény gyógynövény, csak még nem ismerjük a gyógyhatását.)

A hátsókertünk maradékait szemügyre véve, rögtön meg is állapítottuk, hogy abszolút ügyesen kiették a növények "finomját" a többit pedig azóta fitymálva nézegetik, illetve szarnak rá. A szó legszorosabb értelmében :-D 

Hiszen a kecske sosem fogja megenni azt, amit egyszer már összepiszkított!

Új módszert kellett kitalálni. Ez az új módszer pedig, minden állatszeretetünk ellenére a kipányvázott legeltetés lett. Ami elsőre konkrétan állatkínzásnak tűnt... de aztán rájöttünk, hogy itt most arról van szó, hogy ki bírja tovább daccal!

Az első napokban csak azért se ettek! Délutáni fejés előtt makacsul néztek a szemembe, hogy: látod, sovány vagyok! Csak azért se adok tejet! Majd jól megeszem az abrakot amit most adni fogsz, és ennyi!

Én pedig makacsul néztem vissza! Kecske vagy! Van zöld füved! Edd meg teljesen, aztán majd kapsz új területet!

Szerintetek ki nyert? :-D

Fél környék azon röhögött, hogy a kecskének kaszáljuk a zöldet :-D 

Azóta megszokták. Már nem nevetnek. Férjem, viszont azóta is kaszálja a zöldet legeltetés helyett (mellett) :-D

Ennyit a pányvázásról. Kecskelányaink, és a büszke bak, állandó lakhelye a karám lett!

Helyre állt a rend. Náluk is, nálunk is.

Viszont tudomásul kellett vennünk, hogy a kecsketartás időigényes. Az ételt fel kell szolgálni nekik. Mégpedig nem is akárhogy. Naponta többször, és lehetőleg mindig más fajtát.

Ráadásul, nem is akár hova kell felszolgálni az ételt! Mivel a kecsi egész napi tevékenysége a válogatás, szaglászás és az evés, rettenetesen sokat pazarol. Szerintem a mai napig, az eléjük rakott zöld, vagy szálas takarmány 30%-a végzi az alomban. Szóval, megépült az első etetőnk. A képet elnézve még most is átélem azt az érzést... annyira büszkék voltunk rá!

Bár még a mai napig áll, és használatban van, már látjuk, hogy több sebből vérzik.

De nézzétek meg! Hát nem gyönyörű? Rendes zsanéros, tolózáras ajtaja van! Vagy inkább volt... Illetve most is van, csak jól odaszögeltük.

Lényeg a lényeg: igen lassan haladnak a beruházások. Mondhatnám, hogy nem lassan csak megfontoltan, de ez szemfényvesztés lenne.

 A viszonylagos nyugalomban végre jutott idő arra, hogy kitaláljuk, hogyan is lesz ez a jövőben.

Már elértünk egy bizonyos létszámot, ami nálunk már nem számít hobbi kecskének. A tejből és a termékekből egy forint bevételünk nem volt még. Mindig azt mondtam, hogy ez még nem egy akkora mennyiség.... még nem elég jó az amit csinálok... majd jövőre több lesz, meg jobb is lesz...
Viszont az udvar már nem tartotta el őket. Téli takarmányról kellett gondoskodni. És tavaszi takarmányról is kellett gondoskodni. Jöttek az ellések....

És mi csak azt hittük, hogy megfelelő a takarmányozás... Csak azt hittük, hogy a kecskék nem igényelnek orvost, gyógyszert, vitamint.... Csak gondoltuk, hogy a kicsik szépen fel fognak nőni az anyjuk mellett....

Nem. Semmi nem így lett. A félintenzíven tartott anyák igényelnek plusz fehérjét és vitamint! A tejelő kecske nagyon-nagyon sokat eszik! A kicsiknek nem elég az anyatej és a széna. Orvos is kell. Csak kapkodtuk a fejünket...
Így visszagondolva, végül is az lett, hogy volt ugyan tejünk, de lehetett volna sokkal több is. Nőttek ugyan a meghagyott gödölyék, de nőhettek volna sokkal jobban is. Feldolgoztam ugyan a tejet, sokat gyakoroltam, finom dolgok kerültek ki a kezeim alól, de készülhetett volna sokkal több minden is, hogy piacra mehessenek a termékek.
Minden közhiedelemmel ellentétben, ha nem elégszünk meg annyival, hogy az udvaron legelésző két kecske tavasztól őszig ellát minket mindenféle földi jóval, a kecsketartás szakértelmet és pénzt igénylő vállalkozás.
Igaz, hogy a kecske nem ismer szabályokat, de általánosságban mégis ugyanazon szabályok alapján működik mint bármely más haszonállat.
A megfelelő szintű termeléséhez megfelelő körülményeket kell biztosítani.
A tej, a hús nem lesz a semmiből. Ha nem áll módunkban szabadjára engedni a jószágot, hogy maga találja meg azokat a növényeket amik neki épp akkor a legmegfelelőbbek, igen is elé kell rakni.
Leginkább pontos számítások alapján, a megfelelő beltartalmi értékű változatos étrendet, hogy aztán Őasszonysága fütyülve az egészre, helyből ugorja át a 150-et, mert épp a szomszéd káposztájára vágyik :-D
És aki ezt nem veszi tudomásul, jobb ha nem töri a fejét azon, hogy kecskékkel próbálja meg eltartatni saját magát :-D

Tudom. Tapasztaltam.
Most már tudom, mit sem ér a genetika a megfelelő tudású és felkészültségű gazdi nélkül. És nem biztos, hogy az akkor, ott épp ramaty kecskecsaj, másnál nem lesz a következő éven tejcsárda!